|
|||
|
Kategóriák: Kérdés
Azoktól kérdezem, akik hisznek a Teremtésben ÉS elvetik az evolúció tudományos elméletét, VALAMINT rendelkeznek a kérdésre vonatkozó magasabbrendű (akár dogmatikai, akár misztikus) tudással: Ha az élőlényeket Isten teremtette, és az emberi nyelveket is Isten teremtette, továbbá tényadataink vannak a nyelvek folyamatos fejlődéséről és átalakulásáról (lásd pl. a közös eredetű horvát és a szerb jelenleg folyó, részben tudatos, részben politikailag erőltetett elkülömböződését), akkor mi késztethette Istent arra, hogy az egyik rendszert (élőlények) fixre csinálja, a másiknak meg (nyelvek) csak fejlődési szabályokat határozzon meg? Nem lett volna következetesebb, ha mindkét rendszerre csak fejlődési szabályokat határoz meg, vagy mindkét rendszert fixre csinálja? Van erre a kérdésre értelmes válasz azon kívül, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek"? * * *
Kategóriák: Vélemény-mémek
A vélemény-mém:
"Engem nem érdekel, mit csinálnak a melegek A kommentár: Arra volt példa az emberi történelemben, hogy a fennálló társadalmi rend kulturálisan vagy kulturálisan és egyben politikai eszközökkel is előírta a társadalom tagjainak, hogy milyen nemű szexuális partnert válasszanak. Amilyen kis tájékozatlan vagyok, én személy szerint kizárólag olyan példákról tudok, amikor a fennálló rend a heteroszexuális párkapcsolatot tette kötelezővé, esetleg hallgatólagosan felajánlva az önmegtartóztatás lehetőségét a renitenseknek (akár szervezett, intézményesített formában is). Számos olyan társadalmat és korszakot ismerünk, amelyben a homoszexualitást halállal vagy börtönnel büntették vagy büntetik. De legalább ugyanennyi olyan társadalmat ismerünk -- beleértve ősi kultúrákat éppúgy, mint klasszikus civilizációkat, kortárs "tadicionális" társadalmakat éppúgy, mint kortárs modern társadalmakat --, amelyek a szexuális identitás mindkét formáját tolerálták, tolerálják. Egyetlen olyan társadalmat sem ismerek, amely kötelezővé tenné a homoszexualitást. Nyilván azok se, akik a fenti vélemény-mémet hangoztatni szokták. (Ha mégis, kérem idekommentálni.) Ergo úgy tűnik, a fenti vélemény-mém hangoztatóiban az az irracionális félelem bújkálhat, hogy jaj, mi lsz, ha mégis kötelezővé teszik... Irracionális alatt itt szűken azt értem, hogy olyasmitől félünk, amire tudomásunk szerint még soha nem volt példa (viszont aminek az ellenkezőjére igen sok példa adódk). Persze mindenkinek vannak irracionáis félelmei (jön a világvége, AIDS-et kapunk a WC-deszkától, szörnyek laknak az ágy alatt), ugyanakkor mindenki együtt tud élni valós fenyegetésekkel (autóbaleset, aszteroida-becsapódás, satöbbi). De az is lehet, hogy akik a fenti vélemény-mémet hangoztatják, csak retorizálnak, és pusztán azt akarják kifejezni, hogy -- világnézeti okokból vagy egyébként -- nem látnák túl szívesen, ha a homoszexuálisok túl nagy szabadságot élveznének. Vagy...? * * * A kérdés [innen]:
"A nemzetpárti-globalista A válaszom: A jobb-bal felosztás erősen megkérdőjeleződött. Nyilvánvaló például, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal eléggé egymásba érnek. Az is nyilvánvaló, hogy Magyarországon a baloldali szoc párt nem klasszikus baloldali értékeket képvisel, miközben a jobboldali konzervatív párt hagyományosan baloldali értékekkel kampányol (ha tetszik, épp azért, mert a baloldal ezekről mintha megfeledkezett volna). A nemzetpárti-globalista fogalompár viszont egyelőre semmit nem jelent. Fel kéne végre fogni (némi történeti kitekintéssel), hogy se a szélsőséges nemzetpártiság, se a szélsőséges globalizmus nem életképes stratégia. Ma, az internet, a műholdas rendszerek, a repülőgépek korában nincs az a Csaba királyfi, aki szigorúan nemzetállami alapon boldoggá tudná tenni Magyarországot. Ez főleg igaz akkor, ha visszapillantunk a nemzetállamok kialakulásának történetére, amely mindmáig a nemzetállamok katonai konfliktusainak története és az erősebb kutya baszik elv vegytiszta érvényesülése. Az a fajta globalizmus meg, amivel jobbról vádolják a nagytőkét, a liberálisokat meg a kozmopolitákat, egyszerűen nem létezik. A kozmopolita nem azért tart fenn három lakást három kontinensen, mert Magyarországot ameroizraeli gyarmattá akarja hitványítani, hanem azért, mert három kontinensen érzi jól magát és vannak ambíciói. A Föld nevű bolygó biztonságpolitikai helyzetét ma is a forrásokért folytatoott küzdelem határozza meg. A nemzeti megközelítés szép: a forrásokat igyekszik a nemzetnek fenntartani/biztosítani. De vakság nem észrevenni, hogy egy akkora állam, mint Magyarország, reálpolitikailag nem rúg labdába. Ha egyszer elfogy az ivóvíz, a szomjas nagy országok meg fogják szerezni az irányítást a vízben gazdag kis országok fölött, efelől ne legyen kétségünk. Amiben van választásunk, az az, hogy a világ országai közti játszmákban hogyan veszünk részt: szövetségi keretekben (NATO, EU, UN, satöbbi) vagy egyszál kisujjunk-magunkban, de hősies 19. századi pózba vágva magunkat. Hogy a magyar belpolitika szempontjából hasznos lenne-e a nemzeti/globalista felosztás? Attól tartok, hogy csak szitokszóként. Olyan ez, mintha a parlamentben Szküllisták és Karübdisták ülnének, miközben az lenne a feladat, hogy hajózzunk. * * *
Én, a nem hívő racionalista, aki mindazonáltal szeretné megérteni embertársai gondolkodását, megpróbáltam elolvasni egy cikket az Interneten dogma és tudomány kérdésében. Csalódás volt. Barsi Balázs OFM előbb érthetően elmondja, hogy "... az intellektusnak két fajtája van: van a ratio és van a mens", ami közepes kultúrtörténeti és filozófiai képzettséggel még követhető. Aztán a második bekezdésben előkerül egy tisztán tekintélyelvű érv:
A tekintélyelvű érvek szerkezete a következő: XY megmondta, ezért így van. Mindenkinek szabadságában van abban hinni, amiben akar. Nyilván saját racionalizmusom az oka, hogy a tekintélyelvet nem fogadom el; nyilván hívőnek kell lennem ahhoz, hogy az isteni kinyilatkoztatást készpénznek vegyem -- és ha nem veszem annak, akkor egyrészt nem vagyok teljes ember, másrészt nem is érthetek meg semmit. Vagy csak rossz cikket választottam? * * *
Azon gondolkodom egy ideje, hogy miért olyan szánalmasan ostoba és felületes a hangzatosan társadalmi párbeszédnek nevezett, de inkább ízetlen, rágós cipőtalpra hajazó "dialógus" a -- mondjuk így -- két politikai oldal között.
A két politikai oldal alatt ez esetben kivételesen ne értsünk politikusokat; abban eléggé nagy az egyetértés, hogy a politikusok miért nem értik meg egymást, vagy miért csinálnak úgy, mintha nem értenék meg egymást. A két politikai oldal alatt értsük egyelőre mondjuk azokat a publicisztikákat és azokat a civil (például baráti) beszélgetéseket, amelyek voltaképp a közbeszéd gerincét alkotják (alkotnák). Az a sejtésem egy ideje, hogy ennek a szánalmasan ostoba és felületes "párbeszédnek" az anatómiája (vagy mondjuk így: a kaptafája) jól kitapintható.
Viszonylag egyszerű lenne a helyzet, ha mindenki hajlandó lenne egy kis figyelmet szánni a tényeknek. Nehezíti a helyzetet, hogy a tények részben nem ismertek. Ráadásul a közbeszédben részt vevő felek presztizsveszteségként élik meg, ha bizonyos tények nem azonnal és nyilvánvalóan az ő nézeteiket támasztják alá -- és ilyenkor nem a kritikus gondolkodás és a módszeres tényfeltárás útját választják, hanem a könnyebbik utat: kétségbe vonják a tényadatok forrásának hitelességét, illetőleg a párbeszédben részt vevő partner becsületes szándékát. Azaz: kényelmesen megszabadulnak attól a kötelezettségtől, hogy a tényekkel bármit is kezdjenek (hisz azok csak útban vannak).
Ezeknek a sommás, és mára rettentően unalmas beszélgetéseknek mindig a következő a váza:
De persze érzésekről még nem beszéltünk. Artikulált önkifejezésről sem beszéltünk. Pedig jobb helyeken az artikulált önkifejezésre való képesség mintha a szalonképesség (egyik) feltétele lenne. Vegyük az első állítást:
Nyilvánvaló, hogy ez az állítás nem lehet tényszerűen igaz, mert szélsőséges általánosítás. Az sem igaz, hogy a férfiak okosak, hiszen mindannyian ismerünk buta férfiakat. Mindannyian ismerünk olyan cigányokat, akik nem bűnöznek. Mégis naponta halljuk ezt az állítást. Két lehetőség van: vagy (a) mindenki buta és manipulatív, aki sommásan azt állítja, hogy a cigányok bűnöznek, vagy (b) mindazok, akik sommásan azt állítják, hogy a cigányok bűnöznek, csak az érzéseiknek és részigazságoknak adnak artikulálatlanul hangot. Azaz: szükség lehet a párbeszédre már ahhoz is, hogy egymás legalapvetőbb megnyilvánulásait megértsük.
Azoknak az embereknek a többsége, akik sommásan azt mondják, hogy a cigányok bűnöznek, tisztában vannak azzal, hogy ez nem minden cigányra igaz, csak nem tartják fontosnak ezt a distinkciót. Fogalmaznak néha pontosabban is: nem minden cigány bűnözik, de a többség igen. Sőt, van, aki finomabb: nem minden cigány bűnözik, még csak nem is a többség, de népességarányosan több cigány bűnözik, mint ahány nem cigány. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a beszélgetések hol futnak rendszeresen vakvágányra: a beszélgető partnerek egyike, jelen esetben A megoldást vár, keres vagy javasol egy olyan problémára, amelyet valósnak érez vagy valósnak állít be (azaz tematizál). A másik fél, jelen esetben B lehetőségei korlátozottak: vagy elismeri, hogy az A által felvetett probléma valós; vagy, amennyiben ezzel saját valóságértékelésével ellentétesen foglalna állást, megpróbálja B-t meggyőzni arról, hogy valóságértékelése sommás, általánosító és tényszerűen megalapozatlan. A ezeket a felvetéseket rendszerint magasról leszarja, mert nem érdekli, hogy állítása sommás, általánosító és tényszerűen megalapozatlan; csak az érdekli, hogy őszintén megfogalmazta az igazságot, a saját kényelmes, kézenfekvő igazságát. * * * Személy szerint úgy vélem, hogy a mai Magyarországnak nem az a legnagyobb baja, hogy "a cigányok bűnöznek". Józan paraszti ésszel gondolkodva egyfelől az a probléma, hogy egyáltalán van bűnözés. Arról lehetne beszélni, hogy mekkora; a hivatalos statisztika szerint négy évtizede nem volt olyan alacsony a gyilkosságok száma, mint ma [forrás] [screenshot]. Ugyanakkor van olyan statisztika is, amelyből kiderül, hogy az ország településeinek bűnügyi statisztikájában meglehetősen nagy a szórás (a HVG évente közöl adatokat). A kriminalisztika azt a jelenséget is ismeri, hogy bizonyos bűncselekményekre érzékenyebb a közvélemény, mint másokra. A kis értékre elkövetett zsebelés sokkal erősebben rontja a közbiztonság-érzetet, mint mondjuk az adócsalás. De a társadalmi párbeszéd egyrészt nem ezekről a kérdésekről szól, másrészt a társadalmi párbeszéd mindezeket nem is veszi figyelembe. A beszélgetések rendre arra futnak ki, hogy az állami szervek (például az ügyészség) statisztikái megbízhatatlanok, politikailag manipuláltak, illetve hiteltelenek, akárcsak az ezeket közlő liberálbolsevikcionista (vagy egyszerűen csak: liberális) sajtó. Tényalapú párbeszéd? Felejtsd el. * * * Szóval egyfelől az a probléma, hogy egyáltalán van bűnözés, másfelől meg az, hogy a magyarországi cigányság helyzete egyáltalán nincs megoldva. Ezen a területen is ismerjük a tipikus párbeszédeket:
A erre akár hátraszaltót is dobhat, nem tud változtatni azon, hogy B a munkanélküliségi arányok tényszerűen drámai különbségét saját maga számára kizárólag egy társadalmi réteg feltételezett attitűdjével próbálja magyarázni, és komplexebb valóságfeltárásra nem is tart igényt. Vannak persze szerencsésebb, artikuláltabb párbeszédet megvalósító pillanatok is. Időnként B elismeri, hogy a cigányság jelentős tömegeit generációk óta sújtó léthelyzet (szegénység, munkanélküliség, szegregáció, stb.) legalább részben felelős azért, hogy a cigányság képtelen felzárkózni. Hogy a több évszázados kirekesztettségnek ára és eredménye van. Ám sajnos ezeknek a pillanatoknak sem tudok felhőtlenül örülni, mert általában jön egy de: "... de hát a cigányokkal (zsidókkal, stb.) mindig és mindenütt gond volt". Máig nem értem, hogy ennek az amúgy nem feltétlenül igaz állításnak miért feltétlenül az a logikai következménye, hogy "ergo a cigányok a hibásak a saját helyzetükért", és nem az, hogy "ergo minden ismert letelepült életmódot folytató európai társadalom kirekesztően lépett fel a nomád életmódot követő népcsoportokkal szemben"? Utóbbi mellesleg kiválóan adatolható (nem csak a cigányokkal, hanem más nomád és diaszpóraszerű népcsoportokkal kapcsolatban is), azaz történelmi tény; de B-t ez nem zavarja: számára elég a sejtés, hogy a cigányokkal, zsidókkal, stb. "mindig is gond volt". Amit mélységesen megértek: B-nek többnyire fontosabb, amit érez, mint amit tényekre alapozottan, elfogulatlanul tudni lehet. * * * Nemrég megkértem egy általam nagyon nagyra becsült, nagyon kedvelt, tehetséges, értelmes, világlátott és tapasztalt hívő barátomat, hogy meséljen nekem arról, szerinte valóban üldözik-e a vallást ma Magyarországon. Nem volt időnk elmélyült beszélgetésre, de körülbelül azt válaszolta, hogy üldözik a vallást, mert például a tévében és a rádióban a nem vallásos műsorvezetők hülyeségeket mondanak a vallási ünnepek kapcsán, illetve kollegiális körökben sem nagyon tehet az ember hitet a vallásosságáról, mert az ciki. Azért faggatom ezzel kapcsolatban hívő barátaimat, mert szeretném látni, hogy milyen mélységű sérelem (szép angol szóval: grievance) kell ahhoz, hogy az ember kirekesztettnek érezze magát. * * * Grievances. Pat Buchanan szót emelt Sotomayor legfelsőbb bírósági kinevezése ellen. Elmondta, hogy Sotomayor nem alkalmas a posztra (ez egyrészt megítélés kérdése, másrészt azért léteznek bizonyos, elég konkrét kritériumok, amelyek nagyjából eldöntik a kérdést). Ezen túl pedig megmelítette, hogy a Sotomayor kinevezése -- aki nő és spanyolajkú -- a fehér férfiak elleni faji megkülönböztetés eklatáns példája lenne.
Az USA 110 legfelsőbb bírója közül -- 1789-től máig -- kettő volt nő. Az intézmény első 180 évében -- a fekete Thurgood Marshall 1967-es kinevezéséig -- a testületnek csaknem kizárólag fehér protestáns fériak voltak a tagjai. Pat Buchanannak nyilván nem fájt ennyire a nem fehér, nem protestáns, nem férfi tömegekkel szembeni évszázados diszkrimináció. Ezt nem is róhatjuk fel neki, de két dolgot világosan kell látni és udvariaskodás nélkül ki is kell mondani: egyfelől azt, hogy az Buchanan az ancien régime, a régi (protestáns, fehér, férfi) világrend kedvezményezettjeit képviseli; másrészt azt, hogy szánalmasan kilóg a lóláb, amikor jogsértést emleget (mint tudjuk, a hagyományosan véleményterrorra alapuló fasiszta mozgalmak mindig a szólásszabadságra hivatkozva masíroznak). De kár is mélyebben belemenni, mert ismerjük a történelemmel takarózó válaszokat. A múltbeli diszkriminációt szentesíti a történelem (kivéve, amikor úgy döntünk, hogy a történelem egy adott szakaszát, mondjuk a náci halálgyárak korszakát meg nem történtté tesszük); a velünk élő diszkrimináció megítélése meg nagyjából attól függ, hogy melyik oldalon állunk.
* * * Soha nem rejtettem véja alá saját személyes (az egyszerűség kedvéért mondjuk így:) balliberális beállítottságomat. De végső soron ez nem egy közpénzekből finanszírozott közszolgálati sajtótermék, hanem egy privát blog; akár amellett is érvelhetnék, hogy válasszuk Tinky-Winky-t Magyarország Glóriás Imperátorává. Ehhez képest csak azt szeretném, ha elsajátítanánk, létrehoznánk egy olyan vitakultúrát, amelyben a kérdésre illik válaszolni. Ma ez még nem így van. Ma minden feltett kérdést a saját megtépázott, kusza identitásunk elleni orv támadásnak veszünk. Még mi, elvben értelmes, világlátott, olvasott emberek is.
* * *
|
